Üdv itt, még sose csináltam ilyet :)Tehát adott egy 1967-es Tatran, egy ház egy kis községben, egy nagyszülő, egy kistraktor, és egy akkora adag fanatizmus ami bármihez elég.
És, hogy, hogy kapcsolódnak ezek össze?
1967-ben még más ember lakott abban a házban ahol most élek szüleimmel, és ő bizony nagyon szeretett motorozni. Ebben az évben (pontosan nemtudni, de valahogy ekörül) Ő bizony elhatározta, hogy vesz egy Tatran S125 Type 03A típusú motort. Ekkor neki még nem volt jogosítványa, ezért az én nagypapámat kérte meg, hogy a móri kereskedésből hozza haza a motort. Megtörtént a vásárlás, teltek-múltak az évek és a tulaj, kitudja miért, talán megunta a motort, és kistraktort épített belőle[:(((].
Ezért a motornak nincs meg a két kereke, a blokkja, az ülése, a hátsó indexbúrái, és még sok-sok alkatrésze....
Már 2010-et írunk, bennem beindul a kisördög, mi lenne, ha... Persze egyből mindenki lehurrog, de azért Édesapám szemében látom, hogy bár vonakodik, de segítene végigvinni ezt az egész dolgot:)
A Következő FONTOS bejegyzés Március 21-én lesz, és a blogot is csak ekkor kezdem el hirdetni.
MSN cím ha kell, van, többi posztban megtudtok majd még rólam pár információt :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lali19 2010.08.04. 22:51:36
asolo 2011.02.04. 16:33:36
Oz1 2011.07.16. 19:36:48
Van néhány tatran 125-ös alkatrészem.
Szeretném eladni.
Tudsz ebben segíteni?
pfeifferoz@gmail.com
pfeifferoz@vipmail.hu
Ne számíts csodára. 2 fél blokk + néhány apróság. Ha kell tudok képet adni.